jutott eszembe egy oraval ezelott. most eloszor kartyaztunk christyanne-nel, amikor hirtelen beugrott hogy a kesztolci mamammal ezt jatszottuk a jellemzoen huvos es patyolattiszta konyhaban, amikor meg kissrac voltam. valahol 8 es 12 kozott lehettem. sokszor jatszottunk, lefekves elott, ugyanis nala aludtam neha, hiszen kozelebb volt az iskola koran reggel (az otthontol szamitott 15 perchez kepest, mamatol csak 5 percre volt a suli). vicces volt, jokat jatszottunk, mi ketten, nevettunk is, trukkoztunk is, nyertunk es veszitettunk felvaltva. miert nem jutott ez eszembe amikor otthon voltunk kesztolcon, es o mar tul volt a rak elso felvonasan, es mar csak egy ev (egy piszkoul szemet ev) volt neki hatra? milyen erdekes es szemelyes lett volna, ha a halala elott lejatszunk meg nehany meccset, talan meg nevettunk is volna.
a mamam nem volt se idealis anya, se idealis nagymama, de ugy ahogy volt sikerult elfogadnom az utolso eveiben, mert nem volt semmi elvarasom fele. nem akartam hogy tobb, masabb legyen, mint ami, meg ha bosszantott is neha, ahogy a csaladi dinamika zajlott vele, korulotte. most ez mar mindegy, vannak emlekek amik csak szepulnek. ilyen a snapszli.
Négyen is rengeteget játszottunk...Te Mama Vili Bácsi és én. Egyébként én játszottam a Mamával kb egy évvel a halála előtt..de akkor még nem tudtam és nem is sejtettem, hogy ez az utolsó volt :(
ReplyDeletehat, szerencses vagy, hogy sort keritettek erre!
ReplyDelete