christyanne csaladjaval. elobb a batyjaval, aztan az anyjaval, aztan a kozeljovoben lizzel. ahhoz, hogy megtartsuk az elmei (es jarulekos problemakent a egeszsegi) epsegunket, egyszeruen ki kell zarjuk oket egy adott intim szferan kivulre. faraszto egy dolog es kenyes is, de szerencsere nem serteskent veszik, hanem tisztelik bennunk azt, hogy megalljt parancsolunk egy fok utan. ez pedig azert van igy, mert tisztaban vannak a sajat hibaikkal, csak valtoztatni nem tudnak rajtuk. erdekes felallas ez: az atlalanos "soporjuk a problemakat az szonyeg ala es feledkezzunk meg roluk"-fele kelet europai hozzaallashoz kepest eloszor uditonek hangzik, de mostanra idegesit mar. nem viselem jol amikor valaki tudja hogy miert nehez masoknak elviselni az o tarsasagat, de tehetetlensegre hivatkozva keptelen valtoztatni sajat magan. vagy (es ezt egyre tobbszor veszem eszre) egy erzelemteljes katarzissal koritve raebred, hogy mi is az elete meghatarozo problemaja, es hogy miben kell valtoztatni, aztan el is van intezve ennyivel. beismeres, igeretek, a joszandek felmutatasa, aztan semmi, mehetnek az ures szavak a sullyestobe.
christyanne verszerinti csaladjaban egyszeruen nincs senki, akire szamithatunk, aki segit nekunk, ahelyett hogy akarna valamit tolunk. ezert kell megszabnunk, hogy mennyire engedjuk oket magunkhoz kozel. ez a legnehezebb resze az uj eletunknek, itt portlandben.
minden mas kihivas gyerekjatek a csalad tragikomediahoz kepest.
amugy minden rendben, de ez mar kikivankozott belolem egy ideje.
No comments:
Post a Comment