vagyok az uj munkahelyen. eddig minden nagyszeruen megy. tiszta, elegans ruhakba bujok reggelente, meg persze esofelszerelesbe, aztan bebiciklizek az egyetemre. het oras muszakaim vannak, leginkabb treninggel telnek. nagyon kellemes es nyugis tempo ez, sokszor az is elofordul hogy semmi dolgom nincs ot-tiz percig. ilyenkor az emaileket lapozgatom, a kolcsonzo szoftvererunket bongeszem, oktato videokat nezek. mindenki vegtelenul professzionalis (hatalmas ugras az elozo helyhez kepest), nyugodt, korultekinto.
ugy volt hogy negyen leszunk ebben az irodaban, de a harmadik napomon a menedzserem lesokkolt mindenkit azzal, hogy 10 ev utan itt hagyja az egyetemet. vagyis nem is tizenot, hanem tobb mint ket evtized utan, ugyanis 1993-ban kezdett itt tanulni, evekig diakmunkas volt, majd a fizikai uzemben dolgozott evekig, ahol en is kezdtem. 1993 ota mindossze 18 honapra tavolodott el az egyetemtol. a maganszferaban dolgozott abban az idoben. aztan amikor visszajott, akkor kezdett el a munkat a media szoltaltas osztalyon.
szoval mindenkit ledobbentett ezzel a hirrel. hat meg engem. ket napig ki voltam bukva, hogy most mi lesz! a ficko, aki folvett erre a munkara, december elejen mar nem lesz itt. mindenestre o es a ket masik munkatars is azt mondta, tobbszor is, hogy nekem nem kell aggodnom az allas miatt. most mar bent vagyok, treningezek, nem keresek sokat a tobbiekhez kepest, tehat kicsi az eselye annak hogy kipenderitsenek.
azt hiszem foleg azert paraztam rajta, mert piszok nagy erofeszitesbe kerult idaig eljutnom. meg hat amugy is nehez volt elhinni hogy vegre sikerult megugranom ezt a szintet. valahol logikus, hogy a szivemhez kaptam azonnal.
No comments:
Post a Comment