2013-ban, amikor eloszor mentem haza Magyarorszagra az USA-bol, az utolso hetvegen tartottunk egy bulit Kesztolcon. voltak paran, akik a hetveget megelozve erkeztek, es ez tok jol esett. eloszor Zsolti, Kati es Danyi Robi jott meg Szegedrol. lepakoltak, vacsoraztunk, dumaltunk es vartuk hogy megerkezzen Ati es Bence, akik szinten bejelentkeztek a nulladik napra. de ahogy telt mult az ido (este het, este nyolc, este kilenc...) csak nem jottek meg. pedig az volt a terv hogy amint megjonnek, elindulunk a pincebe.
ahogy mentek a fel orak, ugy kezdtunk el punnyadni, es egyre inkabb keszen altunk masnapra halasztani az elso pincezest. ezt nyilvan a szuleim is dijaztak, hiszen megiscsak bekesebb igy a pentek este.
ahogy mentek a fel orak, ugy kezdtunk el punnyadni, es egyre inkabb keszen altunk masnapra halasztani az elso pincezest. ezt nyilvan a szuleim is dijaztak, hiszen megiscsak bekesebb igy a pentek este.
aztan este tizkor nyilik a bejarati ajto, belep Ati es focimeccses hangerovel kezdte kiabalni a mar majdnem alvo hazban, hogy "Fasszopo Cseviek! Fasszopo Cseviek!"
micsoda pillanat volt ez! Ati teljes gazzal durrantotta be azt az igencsak emlekezetes hetveget. nana, hogy ejjel harom korul jottunk haza a pincebol.
amikor visszagondolok a 2010-es evekre, ez az egyik kedvenc emlekem.
koszi Ati!
No comments:
Post a Comment