sokaig ugy gondoltam hogy kvazi linearis

az ember elete. megyunk egybol a kettobe, aztan a haromba, aztan tovabb a vegtelensegig. hogy valamit elvegzel, megtanulsz, kitapasztalsz, teljesitesz aztan johet a kovetkezo fazis. meg ha nem is teljesen uj szakasz, de valamivel jobb var a feladat megoldasa utan. magyaran azt gondoltam az elet fair.

aztan jottek az olyan idoszakok amik nem elore, hanem inkabb felrevittek. mint pl London. illetve az ott elkezdodo gazdasagi vilagvalsag, ami (legalabbis szerintem) az en generaciom kozponti kihivasa a klimavaltozas es a emberi es civil jogi mozgalmak mellett. ez megmutatta, hogy nem lehet semmit biztosra venni. ki gondolta volna, hogy pont azon a heten erkezunk es telepszunk le Londonban, amikor korunk financialis katasztrofaja elkezdodik.
aztan azon is meg kellett lepodnom, hogy 31 eves koromra el kell fordulnom a filmmuveszeti iranyultsagu eletemtol.


ez a nyar ugyan mas modon, de ugyanilyan kihivo. most nem ugy tunik mintha felre hordana az ut, hanem inkabb mintha egy helyben toporognek, probalnam kitalalni mi a legjobb kovetkezo lepes. viszont most mar nem mukodik a preferenciak atrendezese, a tervek es almok ide-oda mozgatasa a fontossagi listan. vagy mondjuk a vallalt felelossegek megszabasa... pl mar masfel honapja nem ultem le tanulni a Coursera ele.
mas szoval amikkel most nap olyan kihivasok jonnek szembe, amiket nem lehet megkerulni es nem ugy tunik mintha elorebb vinnenek. inkabb osszezavarnak, felbosszantanak, elszomoritanak, nem tudom mitevo legyek, mi itt a megoldas.

probalnam feldolgozni, hogy milyen viszony kot magyarorszaghoz, de idom sincs ezen gondolkodni. Dingo elment, Edward szornyen idejekoran meghalt, Rudi miatt atalakitjuk az eletunket es az otthonunkat (ami ha lassan is, de halad), a munka folemeszti az egesz hetemet es az energiamat, nincs idom tanulni, nem tudom hogyan fogok jobban kereso pozicioba kerulni, azaz nem tudom mikent tudom majd elerni, hogy Christyannenak kevesebbet kelljen dolgoznia. azaz gyereket vallalhassunk.

olyan erzesem van, mintha egy csomoba kerult volna az eletem. probalom kibogozni nap mint nap, de egyelore nincs elorelepes.

kozben persze nem lenne tul bolcs dolog tolem ha nem vennem eszre, hogy egeszsegesek vagyunk, hogy szeretjuk egymast, hogy szep kis otthonunk van, hogy egyre tobben ugranak at hozzank egy-egy delutanra, hogy Rudi egyenlore jol illeszkedik be az eletunkbe, hogy azert a viz felszinen maradunk financialisan, erzelmileg, kedvunkben es energiankban.
azt sem erzem hogy loser lennek ezzel az allasal. meg ha most egy helyben is kell vele toporognom, sokkal inkabb tunik ugy, hogy akkor lennek loser, olyan helyen dolgoznek, ahova gyulolnek minden nap bemenni.

ketsegtelen, hogy lehetne egy ilyen nyarat sokkal jobban is megsinyleni.