sokaig ugy gondoltam hogy kvazi linearis

az ember elete. megyunk egybol a kettobe, aztan a haromba, aztan tovabb a vegtelensegig. hogy valamit elvegzel, megtanulsz, kitapasztalsz, teljesitesz aztan johet a kovetkezo fazis. meg ha nem is teljesen uj szakasz, de valamivel jobb var a feladat megoldasa utan. magyaran azt gondoltam az elet fair.

aztan jottek az olyan idoszakok amik nem elore, hanem inkabb felrevittek. mint pl London. illetve az ott elkezdodo gazdasagi vilagvalsag, ami (legalabbis szerintem) az en generaciom kozponti kihivasa a klimavaltozas es a emberi es civil jogi mozgalmak mellett. ez megmutatta, hogy nem lehet semmit biztosra venni. ki gondolta volna, hogy pont azon a heten erkezunk es telepszunk le Londonban, amikor korunk financialis katasztrofaja elkezdodik.
aztan azon is meg kellett lepodnom, hogy 31 eves koromra el kell fordulnom a filmmuveszeti iranyultsagu eletemtol.


ez a nyar ugyan mas modon, de ugyanilyan kihivo. most nem ugy tunik mintha felre hordana az ut, hanem inkabb mintha egy helyben toporognek, probalnam kitalalni mi a legjobb kovetkezo lepes. viszont most mar nem mukodik a preferenciak atrendezese, a tervek es almok ide-oda mozgatasa a fontossagi listan. vagy mondjuk a vallalt felelossegek megszabasa... pl mar masfel honapja nem ultem le tanulni a Coursera ele.
mas szoval amikkel most nap olyan kihivasok jonnek szembe, amiket nem lehet megkerulni es nem ugy tunik mintha elorebb vinnenek. inkabb osszezavarnak, felbosszantanak, elszomoritanak, nem tudom mitevo legyek, mi itt a megoldas.

probalnam feldolgozni, hogy milyen viszony kot magyarorszaghoz, de idom sincs ezen gondolkodni. Dingo elment, Edward szornyen idejekoran meghalt, Rudi miatt atalakitjuk az eletunket es az otthonunkat (ami ha lassan is, de halad), a munka folemeszti az egesz hetemet es az energiamat, nincs idom tanulni, nem tudom hogyan fogok jobban kereso pozicioba kerulni, azaz nem tudom mikent tudom majd elerni, hogy Christyannenak kevesebbet kelljen dolgoznia. azaz gyereket vallalhassunk.

olyan erzesem van, mintha egy csomoba kerult volna az eletem. probalom kibogozni nap mint nap, de egyelore nincs elorelepes.

kozben persze nem lenne tul bolcs dolog tolem ha nem vennem eszre, hogy egeszsegesek vagyunk, hogy szeretjuk egymast, hogy szep kis otthonunk van, hogy egyre tobben ugranak at hozzank egy-egy delutanra, hogy Rudi egyenlore jol illeszkedik be az eletunkbe, hogy azert a viz felszinen maradunk financialisan, erzelmileg, kedvunkben es energiankban.
azt sem erzem hogy loser lennek ezzel az allasal. meg ha most egy helyben is kell vele toporognom, sokkal inkabb tunik ugy, hogy akkor lennek loser, olyan helyen dolgoznek, ahova gyulolnek minden nap bemenni.

ketsegtelen, hogy lehetne egy ilyen nyarat sokkal jobban is megsinyleni.

minden reggel futok

Rudival fel orat. aztan amikor hazajon C elviszi ot labdat hajigalni. aztan atjonnek a gyerekek a szomszedbol es ok hajitanak neki labdat.

es hogy mi a legjobb Rudinak?

hat az ha atalakitjuk a fel kertet. meghozza radikalisan. fel kell huzzunk egy keritest a haz mellett, ami levalasztja a hatso reszt. azt ahol a garazs es a krumpli agyas van. erre szeptember elejen fog sor kerulni. addig viszont mennek az elokeszuletek.

ugyanis nem csak az a fontos hogy az utcatol elzartan, biztonsagban tartsuk ot, hanem az is hogy legyen egy kis kutyafuttato a haznal. a garazs mogott es a krumpliagyas helyen. illetve ket emelt agyast is el kell mozditsak majd.

minden nap munkaba menet elott, munkabol hazajovet utan ezen dolgozom. ugyanis pont arrol a resztol van szo, amit a legkevesbe tartottunk eddig karban. most.

inkabb beszeljenek errol a kepek:

ok itt Edward szulei

a kabin teraszan ulnek eppen es bucsuznak ruditol. ugyanis Rudi most mar a mi kutyank.

Edward halala augusztus masodikan, penteken tortent. ahogy megtudtuk, mind elindultunk a kedvenc kocsmaja fele, kb harmincan jottunk ossze. eleg kemenyen lereszegedett mindenki. 

ket gyors bejelentes

ez itt lila repa. a lila krumplihoz mar hozzaszoktam, de ez most nekem uj volt.

ez meg itt a masodik patkany, amit bogi elkapott. nagydarab egy dog volt. az elsot egyszeruen kivegezte es otthagyta. ezt viszont felboncolta rendesen. mar csak azert is megelpo ez a zsakmany, mert Boginak csengo van a nyakaban, hogy ne tudjon elkapni madarakat. anyway, she is fucking killer.

az este amikor az angol monarchiat

beszeltuk ki edwarddal. meg van vagva, mert ebbol mukodokepes videosorozatot akartam csinalni, amibol aztan semmi nem lett. most mar banhatom. ahogy azt is hogy edwardrol es rolam nincs kozos kep, mert C nem szeret fenykepezni, illetve mas barataink sem. ezt is csak banom.

Edward (1971 julius 6 – 2013 augusztus 2),

baratom, batyam teged elendegni, rolad ezeket a sorokat megirni, nehezebb dolgot ennel en el sem tudok kepzelni a vilagon. veled egyutt megy el a szivunk fele.

de meg ennel is rosszabb a helyzet. bar csak arrol lenne szo mindossze hogy beleszakad a szivunk az elveszitesedbe. de nem, itt az elmenk is megbomlik, a ver kiszalad az ereinkbol es elhagy minket minden eronk, mert veled a pici csaladunk negyedik tagja tunik el, rogton a harmadik, Gilead utan. Christyannenek es nekem te voltal a szerencse a szerencsetlensegek soraban. nem kevesebbet, mint azt koszonhetjuk neked, hogy itt, Portlandben otthon kezdhettuk erezni magunkat.

2010 nyaran, meg kesztolcon hallottam rolad eloszor. ez volt az elso kep amit lattam rolad. nem tudtam ki vagy, csak azt hogy valamilyen furcsa es bizarr modon reszeve valtal, annak a pici kozossegnek, akikhez mi itt amerikban csatlakozni fogunk. azt hittem akkor, ezt a kepet a tavoli magyarorszagrol nezegetve kicsit aggodva, kicsit kivancsian. arra gondoltam, egy nagydarab meleg matroz vagy egy oceanjaron es most epp alaszkaban, vagy valami mas hideg helyen szalltal partra, egy kiskocsmaban fujja ki magat, egy csesze kave folott. ebbol a kepbol itelve azt gondoltam harom eve, hogy egy melankolikus, csendes, nyugodt ember vagy.

hat nem. kozel sem lett igazam. akit itt talaltunk mikor megerkeztunk az ennek a kepnek majdhogynem a kiforditottja fogadott: rettenetesen sikeres bankar, project manager a bank of amerikanal, nagyhangu es nagyszivu oriasmedve, aki mindig a tarsasag kozpontjaban all, es osztja a ercesnel ercesebb vicceit. aki ennek a kis kozzossegnek, amit St Johnsnak hivunk olyannnyira kozponti szelete, mintha alternativ polgarmestere lenne. aki ismer mindenkit, akit mindenki ismer. akivel mindenki meg akarja inni a maga kavejat. akinek mellesleg kulturalis antropologiaban, kozepkoraszatban es vallastudomanyban van diplomaja. a homoszexualitasodat egy pillanat alatt felejtettem el, mintha az lenne a legkevesbe erdekes dolog benned. persze csak egeszen addig amig viccelni nem kezdesz vele, mert akkor mind dolunk a rohogestol. 

hogy min mentunk veled keresztul, azt nem kell megirnom ujbol, hiszen egyszer mar, itt elmondtam. mara mar nem rejtegetem, nem titkolom, rettenetesen nehez ket ev volt ez, amiben az elmejet elveszto Noah igyekezett kizsigerelni mindannyiunkat erzelmileg es szellemileg. atmentunk veled tuzon, vizen. egyutt aggodtunk, mergelodtunk, roppantunk meg es tortunk ossze, majd szedtuk ossze magunkat, apro darabokbol ujraepitve azt amit a sajat szemelyes valosagunknak tartunk most. soha nem gondoltam, hogy amerikaban a legnehezebb dolgom ezzel lesz, soha nem gondoltam hogy a tarsasagom legfiatalabb es legmesszebbrol jott tagjakent nekem olyan kihivasok fognak jutni mint egy bipolaris, szociopata sogor, akitol meg kell ovnom a sajat hugat, akivel szemben fol kell lepnem a meleg baratom vedlemeben. nincsen erre iskola ami felkeszit, igy azt sem tudja az ember hogy jol teljesit vagy sem. ez az eletunknek egy olyan szakasza volt, amikor mar igazan fel kellett noni, mert nem volt utmutato, amit kovethettunk volna. magunk voltunk segitseg nelkul.

ez ido alatt es azota nott a kapcsolatunk ismeretsegbol baratsagga, baratsagbol csaladda. ket nappal Christyanne ideerkezes utan adtal neki kulcsot a lakasodhoz. aztan elkezdtetek egyutt vasarolni. aztan elhivtal minket a sivatagi kabinodhoz. aztan egyutt unnepeltuk a szilvesztert. ekkor mar hetente vagy kethetente egyszer egyutt vacsoraztunk vagy nalad vagy nalunk. mindig vegtelen odafigyelessel es odaadassal foztel a vegan felesegemre es ram, ahogy mi is a te szojaerzekenysegedre es mas allergiaidra. szerencsere a borral es a koktelokkal mar nem kellett ovatoskodni. elobb mi lettunk allando vendegek a te otthonodban, aztan pedig te a mienkben.

az en barataim ketfelek. vagy zsenik mint Dani vagy aranybol vannak mint Balint. rengeteg mas nevet mondhatnek, mert szerencses vagyok, olyan barataim vannak akiket a valasztott csaladomnak nevezhetek gondolkodas nelkul, akikre tamaszkodhatom, akiktol minden pillanatban tanultam valamit, akikre csak felfele tudok nezni. te, Edward a ket tulajdonsag metszeseben vagy, voltal. az onzetlenseged, a szereteted es a feltetlen tamogatasod mellett az intellektusod hoditott meg engem leginkabb. mindig, de mindig emlekezni fogok azokra az estekre, amikor Christyanne es te forogtatok - seregtetek a konyhadban, en meg csak ultem a pultnal es bombaztalak a kerdeseimmel az angol monarchiarol, az amerikai bankrendszerrol, a katolikus es a protestans vallas eltereseirol, kinarol, a nyolcvanas evekrol, az amerikai elnokokrol es a jovorol. harom kulonbozo mester diplomat volt mar amikor otthagytad a bank of americat, mind fellelegeztunk, hogy vegre azt csinalhatod az eletedben amit mindig is szerettel volna, azaz belephetsz az akademikus vilag felso retegeibe. 

kulon szeretnem megkoszonni azt az estet fel evvel ezelott, amikor atmentem hozzad, felnyitottunk egy uveg bort es vegtelenul turelmesen valaszolgattal azokra a kerdeseimre, amik eppen kinoztak engem a izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban. Edward, te engem okosabb, bolcsebb, jobb emberre tettel, aminel tobbet az ember egy barattol en nem is kerhetek.

de nem csak baratunkka, hanem batyankka is valtal, azza a battya, aki nekunk sosem volt. a nagy medve alakoddal jott a nagy medve olelesed amiben mind Christyanne, mind en biztonsagban ereztuk magunkat. a felesegemen kivul soha, senkit nem oleltem meg annyiszor mint teged, es ez pofon egyszeruen csak azert van, mert magyarorszagon kezet raznak, vagy puszizkodnak egymassal az emberek. a te olelesednek viszont igazi lelki lenyomata van. sirni tudnek, amikor ujbol es ujbol fel kell ismernem, hogy ennek vege.

mi itt, amerikaban tenyleg egyedul vagyunk. Christyanne csaladja szamukra el van falazva, nincsen hozzajuk semmi kozunk, es nem is akarjuk hogy barmikor legyen. nehez ez igy, foleg nekem aki egy tamogato csaladi hatterbol jon. ezert is volt mindennel fontosabb szamunkra, hogy te Edward nem haboztal segiteni rajtunk amikor erre volt szuksegunk. amikor Christyanne autobalesete utan egyre csak romlott az allapota az allando buszozas miatt, kolcsonadtad az autodat egy honapra. amikor a hazunk atepites alatt volt, es egy nagy tatongo lyuk volt a padlo helyen, nalad aludtunk kutyastul, macskastul ket napig. nagy segitsegek voltak ezek. tobbszor is felajanlottad, hogy amikor arra szuksegunk van, nyugodtan menjunk ki a sivatgba a kabinodhoz. aztan vegul sosem mentunk nelkuled.

par honapja viszont eljott az ideje, hogy elkoltozz Portlandbol. a szuleid utolso eletben maradt gyermekekent neked jutott a feladat, hogy gondjukat viseld a nyolcavanas eveikben. az eszem megall amikor erre gondolok. meghalt az ocsed, meghalt a novered, es most meghaltal te is. milyen nyomorult egy vilag ez? es miert? egy kibaszott verrog miatt, amit az a belegezendo sztereoid lazitott fel, es segitett a veraramodba, amit az orvos azert irt fol neked, mert alig kaptal levegot. egesz eletedben dohanyoztal, sokszor kohogtel, de amig a szuleidnel vissza nem koltoztel az alagsorba, ahol fekete penesz nott a falon, addig ilyen fulladasos rohamod sosem volt, mint amivel most az orvoshoz fordultal. felduhit a vegtelensegig, hogy nem rendeltek el nalad egy tudorontgent, ami megmutatta volna, hogy milyen veszelyben van az eleted. telenyomtak sztereoiddal (es felre ne legyek ertve, ez a szer eleteket ment a sok helyzetben), es hazakuldtek. aztan ez a verrog elindult az ereiben es masnapra megolt teged draga, draga baratom.

nincs szo, ami kifejezheti ezt a veszteseget. most, amikor eloszor magyarorszagra latogatva, vegre sikerult letisztaznom magamban, hogy igenis itt vagyunk otthon, hogy itt fogunk elni, hogy a csaladomtol es a barataimtol ilyen tavol fogunk maradni. most amikor arra jottem ra, hogy akarmilyen nehez is ez, megis rendben vagyunk, egeszsegesek vagyunk es megyunk elore a magunk utjan. most, amikor mar otthonunk van, most amikor mar tul vagyunk a nehezen... most hagysz itt minket. te Edward, aki ebben az oruletben a biztos pont vagy, akitol tanacsot kerunk, aki tamaszt nyujt, akinek az olelesben el tudunk veszni.
most amikor elkoltoztel messzire, innen negy ora autoutra es azt dontotted el, hogy havonta egyszer visszajossz Portlandbe egy hetvegre es nalunk szallsz meg. a mi hazunk lett volna a masodik otthonod. ezek a hetvegek borzasztaon surunek igerkeztek, hiszen te vagy itt St Johnsban az arisztokrata, a tall fag smoking, akivel mindenki audenciat akar. es most, hogy elmentel, szazak siratnak.

nem tudok mit mondani. elvesznek a szavak, elcsuklik a lelegzet, elmegy az erom. teged elvesziteni es elengedni meg mindig keptelensegnek tunik. egyutt kellett volna megoregednunk. meg annyi minden van, amit meg kellett volna kostolnunk, amit tanitottal volna nekem, amit ki kellett volna nevetnunk, ami folott sirnunk kellett volna. mintha nem lenne eszmeletlenul nehez elfogadnom hogy ilyen messze vagyok azoktol az emberektol akik felneveltek, azza az emberre tettek aki vagyok. a harmincon tul eletreszolo baratsagot kotni, olyat amit az ember az iskolai, egyetemi baratsagaihoz mer, majd a csaladjahoz, ez csak kevesek privilegiuma. koszonom hogy ezt megadtad nekem, nekunk. koszonom, hogy batyam voltal. isten veled!

Edward

you leave us with tears and emptiness. our heart is broken and our mind is blown. we should have grown old together. cooking, drinking and debating this miserable world. thank you for sharing your friendship, your home, your wits, your joy and your sorrows with us. it is unbelievably difficult letting you go.
 
you were and are forever going to be the brother we never had.