amikor az egyetemre jottem dolgozni, az volt a terv, hogy talaljak itt egy tisztesseges munkat magamnak. het kulonbozo allasra jelentkeztem az utobbi kilenc honapban. ugy a harmadik, negyedik jelentkezes utan egyre nehezebb volt optimistan allnom ehhez az egeszhez. egyszeruen nem ertettem, hogy miert nem vagyok kepes szintet lepni ebben a tarsadalomban. az elso harom honap meg azert volt nehez, mert ugy ereztem hogy belerohadok ebbe a szar meloba, amit nap mint nap tolnom kell. cipelni a szemetet, valogatni az ujrahasznositandokat, pucolni a wc-ket, mosni a padlot, takaritani a nagy rendezvenyeken. szolgai munka.
bevallom, neha el is kezdtem ketelkedni abban, hogy mi ertelme van ennek igy? felve, de elkezdtem gondolkodni azon, hogy ha ez sokaig (egy-ket evig) eltart, akkor muszaj lesz atgondolni a hazakoltozest. ilyen messzire jonni, csak akkor eri meg, ha sikeres eletet tudok itt elni.